2023. június 7., szerda
Ezt a filmet jelenleg nem vetítjük a Sugár Moziban!

Venom 2. - Vérontó

SzinkronizáltAkció, Horror, Vígjáték18
Szereplők:Michelle Williams, Naomie Harris, Peggy Lu, Reid Scott, Stephen Graham, Tom Hardy, Woody Harrelson
Rendező:Andy Serkis
Játékidő:90 perc

„Ha egyszer kiszabadulok innen, lesz egy kis vérontás” – mondta egy titokzatos fegyenc a Venom végén Eddie Brock-nak (Tom Hardy). Annak a vakmerő, nagyszájú tényfeltáró újságírónak, aki egy laboratóriumi felderítése során súlyosan megfertőződött: és azóta szimbiótaként, a testében élősködő gonosz Venommal együtt kénytelen élni. És kezdi megszeretni, hogy egy szupererős szörny lapul benne. Rá is szorul: mert mostantól nemcsak magával kell szembenéznie, hanem egy nála is erősebb, gonoszabb lénnyel, akit nem akar senki rövid pórázon tartani. Jön Vérontó (Woody Harrelson), hogy ígérete szerint pusztítson a világon. Meg kell állítani. Bármi áron. A Venom első része őrült siker volt, több mint 850 millió dollár bevételt termelt világszerte: az első rész sztárjai most mind visszatérnek, sőt, egy pompás főgonosszal egészülnek ki, hogy elbeszéljék a félig jó, félig gonosz Marvel-hős még vadabb, még arcátlanabb történetét.

Hírlevél fel- és leiratkozás

Kérsz Sugár Mozi hírlevelet?

igen
nem

Add meg az e-mail címed!


Kérjük a feliratkozáshoz fogadd el Adatvédelmi szabályzatunkat!
Vásárlói tájékoztató ÁSZF